Bemutatkozás
Kedves Érdeklődő!
Poór Dóra vagyok, tanácsadó szakpszichológus, családkonzulens, OH Kártya Instruktor.
Általános-és középiskolai tanulmányaimat Székesfehérváron folytattam, majd ezt követően a Rendőrtiszti Főiskolát végeztem el. Már főiskolai éveim alatt foglalkoztatott a pszichológia, különféle szemináriumokon vettem részt és a szakdolgozatom is ilyen témában készült. Munka mellett kezdtem meg pszichológiai tanulmányaimat a Debreceni Egyetemen 2007-ben (BA), majd ezt követően 2011-ben a Pécsi Tudományegyetem Munka-és Szervezetpszichológia szakirányán folytattam (MA).
A rendvédelmi pályát mintegy 12 év után hátrahagyva, a civil szférában helyezkedtem el. Az egyéni tanácsadás mellett, másodmagammal családokkal is foglalkozunk. 2018-ban kezdtem meg a családkonzulens/családterapeuta szakirányú továbbképzést a Wesley János Lelkészképző Főiskolán, melyet 2021-ben sikeresen befejeztem.
2023-ban végeztem az ELTE-n tanácsadó szakpszichológusként, krízistanácsadás szakirányon.
Egy speciális közegből tértem át a civil pályára, nagyon sok értékes tapasztalattal gazdagodva. Az egyéni tanácsadások és a családokkal való foglalkozások során pedig újabb és újabb ismeretekkel, megélésekkel gyarapodott mind az önismeretem, mind a szakmai tudásom. Tanulmányaim mellett mindezeket rendszerszemléletbe ágyazva alkalmazom az egyéni konzultációkon is, nagy hangsúlyt fektetve a hozzám fordulók személyes szükségleteire.
Egyéb képzések
Ifjúsági és családi mediációs tréning - 2013
SSCA (hétlépéses képelemzés) módszer, Rajzelemzési Intézet - 2017
OH kártya Instruktor - 2018
A mesterséges megtermékenyítéstől a szülés utáni depresszióig. /A szülészet pszichológiai-pszichiátriai problémái és terápiás eszköztára/, Vadaskert Alapítvány - 2021
Párkapcsolatok és kapcsolatok TanDoo kártyával való munka - OH Ráépített workshop - 2022
Belső világunk - Az INUK kártyacsomaggal való munka - OH Ráépített workshop - 2022
A tanácsadás során pszichiátriai szempontból egészséges emberekkel és párokkal foglalkozom egyéni vagy pártanácsadás keretében 18 éves kortól, illetve igény esetén páros ülésvezetéssel párokkal, családokkal családkonzultáció formájában.
Az elsődleges cél egy adott nehézséggel való megbirkózás saját erőforrások feltárásával és használatával. A bejelentkezést követően, amely telefonon vagy e-mailben történik, kerül sor az első ülésre. Személyes találkozóra a Székesfehérvár, Erzsébet út 22. szám alatt van lehetőség.
Amennyiben felkeltettem érdeklődését, keressen bizalommal a fenti elérhetőségek valamelyikén!
További információkat a regisztrációt követően tud megtekinteni. Regisztráció iránti igényét kérem, hogy a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen jelezze!
Tisztelt Érdeklődők!
Tájékoztatom Önöket, hogy jelenleg új klienseket nem tudok fogadni, erre várhatóan 2025. májusától lesz lehetőségem.
Megértésüket köszönöm!
Új esemény! Kreatív technikákat használó Workshop 2025. április 04.-én!
Részletes információkat az alábbi plakáton olvashatnak.